• DECATHLON-Büchl félmaraton
    DECATHLON-Büchl félmaraton
White Arrow

Rólunk


Bemutatkozás

A Győr-Moson-Sopron Megyei Szabadidősport Szövetség jelenleg a Magyar Szabadidősport Szövetség megyei szervezete.

A szövetség célja, hogy elősegítse a megyei szabadidős (teljesen amatőr) sportolók – elsősorban a futók, kocogók, kerékpározók, nordic walkingot űzők – sportolási lehetőségeit, bizonyos esetekben nekik versenyzési lehetőséget biztosítson. Gondoltunk a kezdőkre, gyermekekre is, ezért mindig vannak rövidebb távok is az egyes rendezvényeinken. A versenyek minden esetben nyíltak, tehát más megyékből, sőt az országhatárokon túlról is várunk indulókat, és nem zárjuk ki a profi, fél profi versenyzőket sem.

 

VERSENYEINK

A szövetségünk 1995-ben kezdte meg tevékenységét. Arra törekedtünk, hogy mindegyik évszakban legyen legalább egy versenyünk. Az 1995 őszén megrendezett Sokorói Hegyifutással indítottuk a működésünket, amelyet hagyományosan Tényőn, a Sokorói dombság egyik legszebb településén rendezünk meg azóta is.

A következő év tavaszán a Győrújbaráti Krosszfutásra invitáltuk a futóbarátokat, kihasználva a győrújbaráti gyermektábor remek lehetőségeit, környezeti adottságait. Még ugyanebben az évben megrendeztük az azóta is az egyik legnépszerűbb versenyünket a Karácsonyi Rohanást, amelyet hagyományosan ezüst- vagy aranyvasárnapon indítunk útjára.

A Győri Ipari Park fejlődésével, a cégek megerősödésével párhuzamosan felvetődött az igény egy sportverseny rendezésére. A verseny jelenleg a Büchl Félmaraton nevet viseli, és hagyományosan június első vasárnapján rendezzük meg. Különösen népszerű a váltófutás, ahol az egyes cégek csapatai is összemérhetik a tudásukat.

A verseny  színhelye már 2 éve a győri egyetem szomszédságában található Püspök erdő. Kiváló futási útvonalakkal.

A nordic walking magyarországi elterjedésével és fejlődésével párhuzamosan ma már mindegyik versenyünkön indítunk „botos” futamot is, díjazzuk az itt indulókat is.

Esetenként más sportágakat is bevonunk a versenyrendszerünkbe. Néhány évben teniszversenyt is rendeztünk amatőrök vagy „nosztalgia” párosok részére.

 Utóbbi 4 évben kerékpár túrák szervezésével is színesítettük a palettát.

Elmondhatjuk, hogy a versenyeink nagy népszerűségnek örvendenek, és a magyarországi amatőr futók számon tartják, sőt szlovákiai indulókra is mindig számíthatunk, rendezvényeink a futónaptár részévé váltak. A Győr-Moson-Sopron Megyei Szabadidősport Szövetség változatlanul a céljai megvalósítására törekszik, a versenyek népszerűsítésével, a sport nagyszerűségének hirdetésével egyre több ember bevonva a rendszeresen sportolók táborába.

 

SZERVEZŐK ÉS RENDEZŐK


Molnár Zoltán Csabáné

Metkyné Marika

Jámborné Mártika

Dr. Rónai Ferenc

Nagy Kata

Molnár Tamás 

Görözdi Máté

Biró Károly

Molnár Z. Csaba

Soós Judit

Radek Erika

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
White Arrow

KÉPGALÉRIA



 
White Arrow

EREDMÉNYLISTÁK


 
White Arrow

KAPCSOLAT

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI SZABADIDÖSPORT SZÖVETSÉG

small-map.png
CÍM 9022 GYŐR, BATTHYÁNY TÉR 2
 
 
TELEFON 96 / 618 296
 
 
ELNÖK MOLNÁR Z. CSABÁNÉ EDIT
 
 
E-MAIL Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 
 
 
White Arrow

TÁMOGATÓINK